Ilyenek vagyunk…

Hisszük, hogy a játék a tanulás, a szocializálódás, a személyiség kibontakozásának és alakításának fontos eszköze, amely végigkíséri az embereket egy életen át. A nemzetközi játékmárkák képviselői és kiskereskedelmi partnereink mellett személyes kapcsolatot ápolunk vásárlóinkkal, és kínálatunk folyamatos fejlesztésével arra törekszünk, hogy túlszárnyaljuk igényeiket. Egyes gyártókat személyesen megkeresve gondoskodunk arról, hogy egy-egy klasszikus, mint például a diavetítő, a „Gazdálkodj okosan!” vagy éppen az újból feltámadt roller ne tűnhessen el a piacról, hanem generációkon átívelve kössön össze gyermekeket és felnőtteket.

AREGIO JÁTÉK ma is családi vállalkozás. Az alapítók, Gyaraki József és felesége napi szinten részt vesz a vállalat irányításában kiegészülve immár két felnőtt fiuk segítségével. Célunk, hogy a REGIO JÁTÉK országos szinten ismert és elismert márkanévvé váljon, amely folyamatos fejlődésével és a piaci igények követésével képes megőrizni vonzerejét minden generáció számára.


 

„Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani.”

George Bernard Shaw